Meztelen boldogság
Mondják, hogy az egyedüllét megtanít arra, hogy majd értékeld ha végre társra lelsz, ha végre eljut hozzád az akire annyira vártál.
olvass továbbNem kötelességből írok, a tollamnak szüksége van valamire, ami megihleti. Sosem tudtam úgy alkotni, mintha ez egy megoldandó feladat lenne. Tizenkét évig versenytáncoltam, úgy tartják a nagy táncosok nem a technikájuk, hanem a szenvedélyük miatt válnak naggyá. Ezt a szenvedélyt mára az írás jelenti számomra, ez az én "váram", ahová ha kell elmenekülhetek és úgy érzem adhatok magamból valamit másoknak. A célom, hogy amikor olvassák a bejegyzéseimet, érezzék magukat jól az emberek egy olyan helyen a világban, ahol értékre lelhetnek. Függetlenül attól, hogy öröm vagy csalódás van a lelkükben, találjanak a soraim közt valamit ami hasznos lehet számukra bármilyen élethelyzetben.
Mondják, hogy az egyedüllét megtanít arra, hogy majd értékeld ha végre társra lelsz, ha végre eljut hozzád az akire annyira vártál.
olvass továbbNem tudom hányszor eshet szét két ember élete, ahogy azt sem, hogy velünk hányszor történt már meg. Minden egyes alkalommal valami új dolgot kell kibogozni, mindig egyre több por marad az elégetett pillanatokból és nekünk most itt a jelenben is küzdeni kell. Hol egymással, hol egymásért. Vannak átmeneti és változó dolgok az életben. Az évek során kiderült, hogy bármekkora a baj, mi nem tudunk máshogy lenni. Sokszor próbáltuk más úton, vagy máshol keresni azt amit mi tudunk egymásról. De a végén mindig valaki keresett, összefutott vagy egyszerűen megjelent.
olvass továbbAz érthetetlen és a felfoghatatlan is létezik. Azzal is találkozunk amit nem értünk és el kell fogadnunk a tényt, hogy van amire soha nem fogunk választ kapni Szerettem azt az érzést, amikor vártalak, hogy arra vártam mikor találkozunk. Most is várlak, mert nem alszom. Magamtól kelek, az ébresztő órám teljesen haszontalanná vált.
olvass továbbFel volt készülve a világ. 2012. december 21-én történt volna… amikor a nagy tudósok a világvégét jósoltak. Én tisztán emlékszem, anyukám azt mondta aznap ne menjek iskolába. Jól kinevettem, mert én nem hittem benne. Mert féltett engem, aztán egy jót kacagtunk az egészen, persze csak utólag. Anya mindig azt mondta csak akkor fogom megérteni, hogy ő mit érez, ha majd lesz nekem is gyerekem. Én most őt féltem, meg a családomat. Talán hasonló ez az érzés. Nos, most ugyanez történik,mint 2012-ben. Csak az emberek tényleg meghalnak és mi ezen nem nevetünk. Nincs világvége, de könnyen lehet.
olvass továbbRájövünk majd egyszer, hogy az életben nincs kevésbé fontos. Amikor valami közel kerül hozzánk anélkül, hogy számítanánk rá kérdezés nélkül válik azzá. Nem lesz semmi ami megkérdőjelezné, mert a nap végén az számít, hogy ki az akiben igazán önfeledten otthon lehetünk a hétköznapokon is, amiben vannak feladataink. Akivel önmagunk lehetünk anélkül, hogy szerepet kelljen játszanunk.
olvass továbbEgyszer majd jön valaki, aki úgy fog szeretni ahogy vagy. Aki nem akar megváltoztatni téged, hanem támogat abban, hogy maradj mindig önmagad. Aki tisztelni fogja a különbözőségeiteket. Egyszer jönni fog valaki, aki szívesen hallgat téged és nem gondolja fecsegésnek azt.
olvass továbbA legjobb módja, annak hogy valakit félrevezess, ha álarcot viselsz. Ezek az álarcok igazából átmeneti megoldások arra, hogy távol tarts magadtól embereket. Vajon mi történik az álarc mögött? A legnagyobb probléma, ha az ember képtelen felismerni, hogy ki az akiért érdemes lett volna, ha csak egy kis időre is önmagadnak lenni.
olvass továbbÉn nem leszek a következő, az aktuális vagy az előkapható játékszered. Nem, Én vihart fogok kavarni a tengereden,ott ahol egy csomó törött hajó van és sziklák. De, ha időben rájövünk, hogy ez nem fog így működni, Te akkor is mindig emlékezni fogsz rám!
olvass továbbA beismerés és a belátás fájó, de vannak elkerülhetetlen döntések az életben, amiket meg kell hoznunk. Csak és kizárólag azt remélve, hogy később majd megjutalmaz minket az élet. Vagy csak mert egyszerűen így helyes.
olvass továbbVannak azok a fajta találkozások, amiket nem felejtünk el. Hol azért, mert sok örömöt kaptunk, hol azért mert a fájdalom, amit okoztak erősebbé tett minket. De a végeredmény ugyanaz. Egyedül te vagy a felelős azért, hogy mit és hogyan csinálsz az életedben.
olvass továbbMost úgy írom ezt a bejegyzést, mintha gyermekem születne vagy minimum férjhez mennék. Annyira vártam ezt a pillanatot. Hónapok óta nem volt egyetlen olyan érzés amiből tudtam volna merítkezni. Nem történt gyakorlatilag semmi, ami megmozdított volna és ezt mindig rossznak gondoltam.
olvass továbbIdővel megtanuljuk, hogy nem kell keresni az érzést. Jön az magától. Mert nincs több belőle és örülni kell annak, ha legalább egyszer az életben érezhettük az igaz szerelmet. Nem fog menni , hidd el , hogy amíg azt az érzést keresed amit már egyszer átéltél, egy délibábot kergetsz majd. Mert az akkor volt és bármilyen hévvel kutatod, nem jön többet.De ez nem azt jelenti, hogy többet nem leszel boldog, szerelmes vagy teljes.
olvass továbbVan a lelkünk meg a sok érzésünk és egyszer csak ezek a dolgok is változni kezdenek. Legyen szó fejlődésről ami pozitív vagy falak építéséről egy negatív érzelmi hullám hatására. Ezek a falak épülnek a veszekedésekből, a bántó szavakból és a sok tiszteletlen viselkedésből. Ezek a falak olyanok, amiket egyszer húznak fel két ember között, mert törékeny anyagból van csak úgy mint mi magunk.
olvass továbbMikor látod be, hogy vége? Miért játszod velem és közben önmagaddal ezt a régen elvesztett csatát? Vívod ezt a kínt, harcolsz magaddal ellenem közben csak észre kéne venned és elfogadnod, hogy a részed lettem. Már késő a “ha” meg a “majd”. Tényleg nem látod? Nincs már útja a kapcsolatunknak. Azt hiszed nekem nem fáj? – gondold azt.
olvass továbbAzt hiszed én nem tudom? Igen, veszettül nehéz lesz! Nem lesz könnyű, lesznek nehéz napok amikor neked vagy nekem egy kicsit nehezebb az élet. Lesz olyan is amikor együtt fogunk örülni mindennek de lesznek napok, melyeken a pokolba kívánjuk egymást. Már most megijedtél? Pedig csak az életről próbálok mesélni, arról hogy milyen a valóság ami elől el lehet szaladni és fel is lehet állni az asztaltól. A kérdés, hogy lesz-e jobb vagy olyan amiben nem kell (ennyit) invesztálni.
olvass továbbMindenkinek azt kellene csinálnia, amitől boldog. Ha mernénk boldogok lenni akkor vagy így vagy úgy sikerülne. Mert az élet csodás. Minden pillanata amiben hiszünk, hogy szép lehet. Imádni kell az apró semmiségeket, hogy van akire számíthatsz. Minden napot imádni kell, amiben érezzük, hogy önmagunk vagyunk.
olvass továbbSokan hiszik azt, hogy dönteni könnyű. Egészen addig, míg ők kerülnek választás elé. Amikor önmagunkat kell megoldanunk, ha a döntés a mi vállunkat terheli, a dolgok megváltoznak.
olvass továbbAnya, apa vagy a nagyszülők. A néni a közértben, a szomszéd vagy a postás. A tanárok, a nagy bölcsek , az igazi költők. Ki az aki tudja mi a boldogság mind közül? Ki tanítja meg nekünk, hogyan kell boldognak lenni? Az a nagy helyzet, hogy senki nem tudja pontosan. A boldogság mindenki számára egészen mást jelent, így nem mondhatjuk meg senkinek, hogy mitől lehet igazán boldog.
olvass továbbMár nem fog fájni, ha meglátlak az utcán. Többé már nem érzem a keserű gyomorszorító érzést mert nem lesz bennem a görcs, sem pedig a félelem hogy elvesztettelek. Mert már tudom, hogy nyertes vagyok. Egy igazi harcos, aki leküzdötte a szerelmet, megbírkózott az elengedéseddel és többet már a tollamból sem írlak ki.
olvass továbbHazudnék, ha azt mondanám, hogy minden rendben. Az sem lenne igaz, ha panaszkodásba kezdenék és sajnálnám magam, azért amim nincs. Mert úgy összességében egy nagyon szerencsés ember vagyok. Örülök a kis dolgoknak, hálás vagyok azért ahol tartok az életemben és hiszem, hogy a nehézségek ellenére az életünk csodálatos.
olvass tovább